Nyitókép: MTI/EPA/Abir Szultan
Harcba hívja a POLITICO olvasóit hosszú esszéjében Tobias Ellwood brit konzervatív parlamenti képviselő, a brit hadsereg volt tisztje, korábban külügyi és védelmi államtitkár, illetve a brit alsóház védelmi bizottságának volt elnöke. Kiadja a jelszót: „ahogy gyűlnek a viharfelhők sivárnak tűnő jövőnk felett, készülnünk kell”. Ugyanis egyszerűen nem ignorálhatjuk tovább
„a növekvő törést azok között, akik tisztelik a világrendet, meg azok között, akik nemcsak figyelmen kívül hagyják azt, de aktívan aláássák a védelmére irányuló erőfeszítéseket”.
Ellwood ezért elmagyarázza, mire kellene költeni a brit védelmi költségvetés GDP-arányosan 2,5 százalékra emeléséből keletkező 75 milliárd font pluszforrást öt év alatt: úgy látja, szükség van „nagyobb felszíni flottára a nemzetközi kereskedelem védelméhez”, ideértve a jégsapkák olvadásával egyre népszerűbb sarki útvonalakat. Emellett kell egy új harckocsi-divízió, új repülők és drónok a Királyi Légierőnek, valamint bővíteni kell a képességeket a kibertérben, az űrben, a „szürke zónában”, a kiképzésben és a logisztikában. Az adatbiztonság pedig azért lett legalább olyan fontos, mint a területvédelem, mert „egy sornyi rossz kód elég volt ahhoz, hogy tavaly augusztusban leálljon a Heathrow repülőtér, és a külvilággal való digitális kommunikációnk 99 százaléka tengeralatti kábelek labirintusán keresztül zajlik, melyeket meg kell védeni”. Ellwood figyelmeztet:
csak idő kérdése, hogy egy ellenséges állam nagy kibertámadást indítson London ellen”.
Emellett azt is látja, hogy „ahogy a fegyverkezési szerződések frissítése elmarad és eltűnnek a hidegháború korából megmaradt hátsó csatornák, az alacsony robbanóerejű atomfegyverek jelentette kockázat is hónapról hónapra növekszik”, így elrettentési célból el kellene gondolkodni a saját taktikai atomfegyverekbe való befektetésen is.
A konzervatív képviselőnek meggyőződése: Rishi Sunak miniszterelnök azon bejelentése, hogy ideje a védelmi ipart „háborús talapzatra helyezni”, a nemzet egésze számára volt üzenet. Ugyanis bár „sokan azt mondják, hogy túlzott vészmadárkodás 1936-hoz vagy 1946-hoz hasonlítani a mai helyzetet”,
szerinte „a szituáció ma még súlyosabb”.
Ennek oka, hogy „nem csak fegyverkeznek és összeállnak a tévelygő nemzetek, hanem a Nyugat még túl megosztott és kockázatkerülő is, az ENSZ-nek pedig éppúgy nincs hatalma, mint a Népszövetségnek”, s akkor a nem állami szereplők, új technológiák és atomfegyverek jelentette „rémisztő dimenziókat” még meg sem említette.